Az orosházai Justh Zsigmond Városi Könyvtár alapításának 75. évfordulója alkalmából múltidézésre is invitálták az érdeklődőket: Koszorús Oszkár helytörténész a könyvtár munkatársaként eltöltött nyolc évéről beszélt:
– Teljesen véletlen egyébként, hogy a könyvtárba kerültem. Amikor 1960-ban leérettségiztem, nem vettek fel a főiskolára, pedig tanári pályára mentem volna. Orosz-testnevelés szakra. Elsősorban az utóbbi vonzott, igyekeztem is jó sportoló lenni. Megyei bajnokságokat nyertem futásban, de az országos versenyeken már nem értem el kimagasló eredményt, így 1963-ban beiratkoztam Szegeden a könyvtáros képzőbe. …
Tíz önálló könyv, húsz szerkesztett kötet köthető a nevemhez, valamint negyven könyv munkatársa vagyok. Sok mindent csináltam az életben, mondhatom azt, hogy meg vagyok elégedve magammal – fogalmazott mosolyogva.
– Az utóbbi négy évben már visszavonulgattam ugyan, de mindig keresnek engem bizonyos ügyek miatt. Éppen ma is előfordult, hogy családtörténeti kutatás okán kérdeztek engem. Habár nehezen jövök-megyek, mindig igyekszem segíteni, amikor megkeresnek – tette hozzá a a város helytörténésze.
Oroscafé