Szakmai elismerések margójára – Szavakkal ismernek el, vagy tettekkel?

A kérdésre választ feltehetően szociokulturális környezetünk adja meg. Egyes kultúrákban ez emberek inkább szavakat mondanak elismerésnek. Más (szervezeti) kultúrák inkább gyakorlati tettekben fejezi ki az elismerést. – Az interneten nyilvánosan gratulálok megjelent friss könyvedért (ennek alesete lehet egyfajta elvárás teljesítése). Vagy: “csak” megveszem és elolvasom könyvedet s épülök általa. A valóság persze nem “vagy-vagy”, hanem “inkább”. Befogadói oldalról ugyanez: melyiknek örülök inkább: a szembedicsérésnek, vagy munkám stratégiai eredményének?
Szakmai kitüntetésekről továbbá: link . (MG)

Egy egyszerű “köszönöm” csodákra képes, azonban egyáltalán nem egyforma a hála kifejezése a kultúrákban és a közeli, illetve távoli kapcsolatokban. … A Chicagói Egyetem szakemberei kínai és amerikai résztvevőkkel lefolytatott, átfogó tanulmányok értékelése után szűrték le következtetéseiket.
Ezek közül említést érdemel például az a kutatás, melyben 335 olyan valós beszédet elemeztek, amelyek nagy filmes és zenei eseményeken hangzottak el. A kínai díjazottak mindössze 19,3 százaléka mondott köszönetet közeli hozzátartozóinak, szemben az amerikaiak 71,1 százalékával. … A közvetlen és közvetett hála kifejezését is áttekintették közeli és távoli ismerősök esetén. A kínaiak még a hozzájuk közel állók esetében is a köszönet kevésbé közvetlen kifejezését részesítették előnyben, ami a kutatók szerint arra utal, hogy a közvetlen kifejezések kisebb fokú intimitást jelentenek a kínai kultúrában. Az eredményekből összességében az következik, hogy a kulturális és kapcsolati elvárások nagyban befolyásolják a hála kifejezését. Igaz, ezek a vizsgálatok két országra fókuszáltak, azaz nem képviselik a társadalmak és kultúrák teljes spektrumát, amelyeknél további eltérések lehetnek. (HVG)

Régebbi hírforrás(ok): Megkérdeztük: Mit tükröznek a hazai szakmai kitüntetések? link