A kutatások ugyanis azt is feltárták, hogy míg az anyák összességében gyakrabban olvasnak a gyerekeiknek az apáknál, addig a férfiak ritkábban olvasnak a fiaiknak, mint a lányaiknak. És ez bizonyára kihat a férfiak későbbi életére is.
Hallottátok már ti is, hogy “a férfiak egyszerűen nem értik meg a nőket” és “nehezen képzelik magukat más helyébe”, ugye? A férfiak empátiájának hiányát gyakran úgy állítják be, mintha annak biológiai okai lennének, és nem valami olyasmi, amit meg lehetne változtatni.
A férfiak empátiakészségének hiányára van azonban egy elég egyszerű – és élvezetes megoldása: az olvasás. Különösen olyan emberek által és olyan emberekről írt művek olvasása lenne hasznos, akiknek a tapasztalatai különböznek a sajátjuktól – beleértve a nőket is.
Az olvasás, különösen a szépirodalmi művek olvasása bizonyítottan aktiválja a halántéklebenyt (az agy nyelvi feldolgozó központját), és ez az agy fizikai mozgásokkal, valamint az érzékszervi ingereivel kapcsolatos területeinek fokozott aktivációjához vezet.
Nagyon leegyszerűsítve: a szépirodalmi művek olvasása valaki más helyzetébe lépteti az olvasót – neurológiai szempontból is -, így pedig segít növelni az empátiát.
Amikor arról olvasunk, hogy egy szereplő almát eszik, az az agyunknak azt a részét dolgoztatja meg, amely akkor aktiválódik, amikor valami savas ízű dolgot kóstolunk. Talán még a nyálunk is összefut a szánkban.
A szépirodalmi művek olvasása valóban növelheti az empátiát, a proszociális viselkedést és az érzelmi intelligenciát egyaránt.
Ehhez képest egy tanulmány, amely három csoportot vizsgált – azokat, akik gyakran olvasnak szépirodalmat, akik nem olvasnak szépirodalmat, valamint akik egyáltalán semmit nem olvasnak -, azt találta, hogy az utóbbi két csoport sokkal alacsonyabb pontszámot ért el az empátiát mérő tesztben.
Nem meglepő tehát, hogy a férfiak gyakran szinte kizárólag a férfiak szemüvegén keresztül látják a világot, és nem értik meg a nők által megélt tapasztalatokat, ami végül is kihat a kapcsolataikra, sőt előítéletekhez és megkülönböztetéshez vezethet, és ez a társadalmunk egészét érinti.
Ha olyan emberek történeteit olvassuk el, akik különböznek tőlünk – akár a nemük, bőrszínük, társadalmi osztályuk, származásuk vagy a szexuális irányultságuk tekintetében -, akkor más szemszögből láthatjuk a világot.
WMN