Együttműködik a katolikus püspökség és a Széchényi Könyvtár. A Schlauch Lőrinc-emlékév keretében csütörtök délután együttműködési megállapodást írt alá a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és az Országos Széchényi Könyvtár nevében Böcskei László megyés püspök és Rózsa Dávid főigazgató, akik egyéb fontos bejelentéseket is tettek.
A püspöki palota földszinti, Schlauch-emléktermében zajlott ünnepségen jelen volt Demeter Katalin konzul is, lévén, hogy a két intézmény közti egyezség létrejöttében közreműködött Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa. Mint elhangzott, az elmúlt napokban, március 27-én volt kétszáz éve annak, hogy Új-Aradon megszületett a római katolikus egyház egyetlen, Nagyváradon regnáló bíborosa, Schlauch Lőrinc (1824-1902), akinek a tavalyi Festum Varadinum ünnepségsorozat keretében emlékszobát avattak az akkor közelgő bicentenárium apropóján, annak köszönhetően, hogy a kardinális oldalági leszármazottjai jelentős hagyatékkal bővítették a váradi püspökség gyűjteményét. A budapesti Országos Széchényi Könyvtár vezetőjének tavalyi, nagyváradi látogatása adta az ötletet Schlauch Lőrinc emlékének korszerű és időszerű ápolására, így az eltelt félévben az OSZK digitalizálta, és Magyar Elektronikus Könyvtárában (MEK) nyilvánossá tette Schlauch Lőrinc bőséges nyomtatott irodalmi hagyatékát, illetve a nagyváradi egyházmegyével kapcsolatos egyéb nyomtatványokat.
Erdon