7 fontért éjszakázhatsz a Szent Pál-székesegyház titkos könyvtárában

London történelmi nevezetessége, a Szent Pál-székesegyház egy “titkos” rejtett könyvtárat tesz elérhetővé egy “egyszer az életben” éjszakára a Könyvek Világnapja alkalmából, mindössze 7 fontért. Március 15-én éjszakára két vendég maradhat a rejtett szobában. Ez lesz az első alkalom, hogy valaki hivatalosan bent alszik a katedrálisban a második világháború óta, amikor is önkéntesek maradtak tüzet oltani a bombázás során. A könyvtár több mint 22 000 könyvből álló gyűjteményt tartalmaz.

Az egyszeri tartózkodás során a két vendég a dékán ajtaján lép be a katedrálisba, és felmászik a csigalépcsőn, amelyet Sir Christopher Wren angol építész tervezett több mint 300 évvel ezelőtt. A dékán is fogadja őket a helyszínen, és megtekinthetik a történelmi katedrálist, beleértve annak híres kupoláját is. Sandra Lynes Timbrell, a St Paul’s látogatóinak bevonásával foglalkozó igazgatója így nyilatkozott: “A nemrég felújított könyvtár a katedrális titkos gyöngyszeme, amelyet Sir Christopher Wren zseniális építészete okosan elrejtett. … Néhány nagyon szerencsés vendég most lehetőséget kap arra, hogy mélyebben megismerjék a Szent Pál történelmét és csodáit ezzel az igazán egyedülálló tartózkodással.” A vacsorát és a reggelit is magában foglaló tartózkodás március 12-től foglalható az Airbnb-n keresztül.

Hír, képekkel: link .

Hírforrás:
BBC