Kiérdemelte az év települési könyvtára címet az annavölgyi községi könyvtár

Hidasiné Nánási Nikolett újító gondolataival nemcsak a könyvtárba link beiratkozottak számát növelte, hanem sikerült elérnie, hogy az intézmény egy rendszeresen látogatott közösségi tér legyen, ahol nemtől és kortól függetlenül mindenki találhat magának kikapcsolódási lehetőségeket.

– Vannak már jól bevált programjaink, mint például a nyári táborok, kialakult egyfajta rendszeresség. Férjemmel, Hidasi Zsolt Milánnal arra törekszünk, hogy a gyermekek ne csak kikapcsolódjanak, hanem új ismereteket is szerezzenek például a felelős állattartás és a környezetvédelem terén is. “Légy bátor!” címmel évente több előadást is tartunk arról, hogy baj esetén kortól és nemtől függetlenül hogyan lehet, illetve hogyan kell cselekedni. Újításként tavaly volt “szabadulószoba”, ami tulajdonképpen a község egész területét lefedte. Utóbbinak kifejezetten nagy sikere volt és a gyermekek megtanultak csapatban, együtt dolgozni – idézte fel.

Hírforrás:
KEMMA