Nem csökken az olvasók száma a Székelykeresztúri Városi Könyvtárban, sőt a világjárvány éveit követően növekedés figyelhető meg. A téka munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy megtartsák olvasóikat – számolt be Lőrinczi Edit könyvtárvezető a Hargita Népe újságírójának:
“Versenyek, egész éven át tartó, olvasással, kölcsönzéssel kapcsolatos kihívások, könyvtárba kihelyezett szakórák, könyvtárukba, és még sorolhatnánk mindazokat a programokat, amelyekkel igyekszik bevonzani az olvasókat a székelykeresztúri könyvtár a legkisebbektől a legnagyobbakig. Fáradozásaik nem hiábavalók, hiszen tavaly is jelentősen gyarapodott az olvasóik száma. Jelenleg 2405 regisztrált olvasóval rendelkeznek.
Lőrinczi Edit azt is elmondta, hogy a nők jelentősen többségben vannak a könyvtárlátogatók, kölcsönzők táborában. Látogatóik többsége diák, köszönhetően a különböző kihívásoknak, de a kisiskolások, óvodások által a szülőket is sikerült megmozgatni, bevonzani, ugyanakkor a pedagógusok is szép számban megfordulnak náluk. Szívfájdalmuk azonban, hogy a középiskolás diákok mondhatni eltűntek a könyvtárból – ismertette Lőrinczi Edit. Mint mondta, alig néhányan térnek be házi olvasmányok kölcsönzéséért, de számuk jelentősen megcsappant.
“Jelenleg 59 ezer kötettel rendelkezik a Székelykeresztúri Városi Könyvtár [ez több mint két és félszer nagyobb állomány az IFLA által javasoltnál – szerk.]. Új példányok vásárlása mellett rendszerint elfogadnak könyvadományokat is, amelyek szintén nagy segítséget jelentenek számukra. A fölösleges példányokat vidéki könyvtáraknak adományozzák, illetve évente többször könyvturkát is rendeznek a könyvtár kapualjában. Mindezek mellett gyűjtenek kiadványokat a magyarországi Országos Széchényi Könyvtár számára is.
– Legfőbb célunk idén is, hogy a meglévő olvasóinkat megtartsuk, újakkal gyarapodjunk, hogy az olvasási kedvet fenntartsuk – hangsúlyozta a könyvtárvezető. (via ReMeK-e-Hírlevél)
Hargita Népe