Digitális asszisztens kütyü – MI alapon tanul is

Az R1, a Rabbit – mesterséges intelligenciára épülő eszköz, ami nem az okostelefonok babérjaira tör, inkább csak a felhasználó helyett pörgeti azt, és intézi el a kért dolgokat. A bemutató óta már több mint 50 ezer előrendelés érkezett az R1-re, melyről most újabb részletek derültek ki – eddig ugyanis a mögötte álló MI-ről viszonylag kevés szó esett. Most Aravind Srinivas, a Perplexity társalapítója és Jesse Lyu, a Rabbit vezérigazgatója közösen jelentette be, hogy a Perplexity MI-je fog munkálkodni az R1-ben. Ez nem lesz időben korlátozott, tehát az ismeretei – így a válaszai is – naprakészek lesznek.

A The Verge cikke szerint az első 100 ezer vásárló megkapja egy évre a Perplexity Pro előfizetést is, mely a legújabb nyelvi modellekhez kínál hozzáférést, például az OpenAI-féle, a ChatGPT fizetős verziójához, valamint a Microsoft Copilotot is kiszolgáló GPT-4-hez. (Ezek prémium csomagjai havi 20 dollár körül mozognak.) A Rabbit az X-en publikált bejegyzésében kifejtette: a Perplexity a színfalak mögött fog dolgozni az eszközön, “más vezető nyelvi modellek mellett”. Utóbbiakról nem árultak el részleteket. A Rabbit R1 tehát tényleg mélyen át lesz itatva a mesterséges intelligenciával, és egy valóban hasznos digitális asszisztens lehet majd belőle. Képes ugyanis a felhasználó kérésére különböző, létező applikációkat használni, például ételrendelésre. Ráadásul folyamatosan tanul is, így elsajátíthat számára eddig ismeretlen folyamatokat is.

A kütyüért 200 dollárt, azaz körülbelül 70 ezer forintot kérnek, és itt link írtunk róla bővebben. Hasonló, de sok tekintetben mégis más a szintén nemrég bemutatott Humane Ai Pin is – erről ide kattintva olvashatja el a cikkünket.

Hírforrás:
HVG