Fokozatosan épülnek le az iskolai könyvtárak, és ez bizony nagy baj

Az iskolai könyvtárak folyamatosan romló helyzetére szeretné felhívni a figyelmet a Pagony Kiadó december 17-i jótékonysági eseményével, amelynek bevételét iskolai könyvtárak támogatására, illetve könyvállományuk frissítésére fordítják. [Közöltük egy éve a KIT-ben.] Ennek kapcsán beszélgettünk az adományozást koordináló Könyvtárostanárok Egyesületének elnökével, Cserlakiné Hagymássy Krisztinával az iskolai könyvtárak megváltozott szerepéről, sokszor kilátástalan anyagi helyzetéről és arról, mennyi mindent adhat egy jó könyvtár(os) a gyerekeknek.
Akinek van iskolás gyereke és bekukkantott mostanában a sulikönyvtárba, feltehetően azzal szembesült, hogy nagyjából ugyanolyan állapotok uralkodnak, mint néhány évtizeddel korábban, amikor még ő volt gyerek. Esetleg annyi változás történt, hogy az elhasznált állapotú könyvek mellett megjelent egy számítógép, a folyóiratok viszont teljesen eltűntek a polcokról. Mit tud nyújtani egy iskolai könyvtár a mai fiataloknak, akik mindennek az interneten néznek utána? Mennyire vonzó a kölcsönzés, ha nincsenek új könyvek? Egyáltalán van-e ténylegesen – és nem csak papíron – működő könyvtár az iskolákban?

A könyvtárral kapcsolatban sokaknak az a kép ugrik be, hogy egy unalmas hely, ahol ráadásul csöndben kell lenni, és jól kell viselkedni. “A leggyakoribb sztereotípia, hogy a könyvtáros szemüveges, barna kardigánban van és mindig azt mondja, hogy Psszt!” – mondja Cserlakiné Hagymássy Krisztina, aki könyvtárostanárként közel harminc éve minden nap tesz azért, hogy ezeket a sztereotípiákat megcáfolja, és a könyvtár olyan hely legyen, ahová a gyerekek szeretnek bemenni. Az iskolai könyvtár a mai fiatalok számára is tud érdekes és értékes lenni, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a jelen korban érvényes tudást adjon át, és azt izgalmasan, játékosan tegye.

Hírforrás:
Nők Lapja