Budapesti repair café – még mindig nem könyvtárban

Bringaszerelés, rádió javítás vagy egy székláb megragasztása, estleg egy ruha felvarrása? Ez nem egy klasszikus értelemben vett szerviz, ahol leadjuk a tárgyat és megcsinálják nekünk, hanem annál sokkal jobb: itt ugyanis a szakemberrel együtt tanuljuk meg, hogyan is kell újra életre kelteni a tárgyakat. A közös szerelés ingyenes, nekünk csak a szükséges alkatrészeket kell beszerezni.

Repair Café Budapest december elsején nyitja meg kapuit a 8. kerületi Teleki téren, a mintát a holland szerelőműhelyek adták, a megvalósítását pedig a budapestiek a Közösségi Költségvetés keretében szavazták meg. A hely egyszerre szól a saját kézzel történő javítás sikerélményéről, közösségi élményről és persze a tárgyak használati életének megnöveléséről.

Ahogy a bevezetőben is írtuk, a szerelőműhelybe az adott napokon bárki elhozhatja elromlott háztartási kisgépét, kerékpárját esetleg kerekesszékét, és szakemberek segítségével megjavíthatja. A meghibásodott kisgépek javítása mellett ruhaneműk kisebb átalakításaiban is segítenek a hozzáértő kezek, és akár barkácsolhatunk is a rendelkezésre álló szerszámokkal. A szakemberek támogatása mellett számíthatunk tudásmegosztásra is, hiszen számos nemzetközi példa, leírás, szerelési útmutató áll rendelkezésre a műhelyben.

Hírforrás:
Én Budapestem