Megnyitotta kapuit a cirkuszi könyvtár + video podcast

(frissítve) A mai sajtónyilvános megnyitót megelőzően Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ igazgatója stúdiónkban járt, hogy a kezdeményezés jelentőségéről beszéljen. A nemzetközi szakkönyvtárat nem csak az artistaképzősök használhatják ingyen – annak kapui mindenki számára nyitva állnak. A klasszikus könyvkölcsönzést viszont mindenki elfelejtheti: az állományt ugyanis digitalizálták, így igazán kényelmessé válhat a kutatás. A több, mint 35 ezer jelmezt és kelléket is összegyűjtő archívumot nehéz lenne egy az egyben digitálisan feldolgozni, ám az érdeklődők jegyzetelhetnek, fotózhatnak is az intézményben.

“Amikor átvettem a Cirkuszművészeti Központ vezetését, akkor a könyvtárban összesen hat darab könyv volt, az is az igazgató szekrényében állt” – árulta el Fekete Péter, aki rögtön elhatározta, hogy változtatni fog ezen az állapoton.
Tavaly, a könyvtár megalapításakor már ezer katalogizált könyvvel rendelkeztek, ami az elmúlt egy évben tovább bővült. Jelenleg négyezer darab cirkuszi szakkönyv és több, mint tízezer periodika várja a kutatókat.
A mai napon a cirkuszművészeti könyvtárak közötti egyezményt aláírta a kisebb cirkuszi, előadó-művészeti tematikával rendelkező szakkönyvtárral rendelkező Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola és a Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia. (Magyar Nemzet)

Kiegészítés: “Ahol a csoda és a történelem egybe olvad –
A Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum egyedülálló intézmény, ahol a történelem és a varázslat eggyé válik” link

Hírforrás:
Magyar Nemzet