Januárban indulhat el a szekszárdi könyvtár költöztetése

Tavasztól a Tudásközpont épületében folytathatja működését a szekszárdi Illyés Gyula Könyvtár. Liebhauser Jánost, a könyvtár igazgatóját arról kérdeztük, hogy hol tart most a költözés.

Az intézmény vezetője podcast adásunkban elmondta, a könyvtár új épülete határidőre elkészült, augusztus közepén lezárult a műszaki átadása, maga az épület jogilag immár a Magyar Nemzeti Levéltár kezelésében áll.
Ehhez kapcsolódóan előkészítés alatt áll az a megállapodás a Tolna Megyei Levéltár és az Illyés Gyula Könyvtár között, amely lehetővé teszi majd utóbbi számára a tényleges épülethasználatot.

Hónapok óta tart a költöztetés előkészítése, mint például a város által lebonyolított közbeszerzések, amelyeknek napjainkban zárul az egyik leglátványosabb része. Új bútorok is érkeznek. – Ez az első lépcső, enélkül nem is lehetne elkezdeni a költözést – hangsúlyozta Liebhauser János. Ebben a körben történik meg a technikai felszerelések, a szoftverek jelentős részének beszerzése, amelynek végén kiderül, hogy mennyi forrás marad a továbbiakra.
A tervek szerint a közbeszerzések második körében történik majd meg az egyedi technológiai eszközök, szoftverek, bútorok beszerzése, valamint a levéltár és a könyvtár költöztetését logisztikai szempontból támogató cég kiválasztása.

Hírforrás:
TEOL