Mit ér a könyvtáros, ha író? – Dományi Zsuzsanna

14 éve dolgozom a tatai városi könyvtárban, ahol felnőtt és gyerekeknek szóló programok szerzésével, többek közt író-olvasó találkozók lebonyolításával foglalkozom. Mindig nagy hatással voltak rám a vendégként érkezett írók, általában rögtön megtaláltuk a közös nevezőt. Moderátorként, beszélgetőtársként vettem részt ezeken a programokon, és a végén mindig jó ismerősként váltunk el. Sőt, később is jó kapcsolatot ápoltunk.

2016-ban súlyos betegségben veszítettem el fiatal férjemet, aki után hatalmas űr maradt az életemben. Öngyógyításként fordultam az írás felé, amikor novellákat vetettem papírra, melyeket a közösségi médiában meg is osztottam ismerőseimmel. Tasnádi Istvánt kerek-perec megkérdeztem, szerinte van-e létjogosultságom az írással kapcsolatban, azt mondta: “Zsuzsi, mindenképp foglalkozz az írással.” Majd a könyvtárba érkező íróktól, pl. Lackfi Jánostól, Dragomán Györgytől, kértem véleményt írásaimról. Pár napon belül megírták véleményüket, javaslataikat. Háy János felajánlotta, hogy szóljak, ha az írással kapcsolatban segítségre van szükségem. Ezek biztattak, hogy tovább foglalkozzam az írással, és komolyan vegyem.

Tücsök, fekete házimacskánk ragaszkodott férjemhez. Egész betegsége alatt különösen nagy gondot fordított arra, hogy kimutassa felé szeretetét, hízelgésével enyhítse fájdalmait. Férjem halála után fiaim mellett Tücsök macskáról is én gondoskodtam. Rémtetteiről és mókás kalandjairól egy kedves feldolgozó könyvtáros kolléganőm minden nap meséltetett. Nem is vettem észre, hogy ezzel az volt a célja, hogy megnevettessen. Hiszen, amíg az ember mulatságos macskalandokat mesél, nem szomorkodhat, nem sírdogálhat. Segítségével átvészeltem a legnehezebb hónapokat.

A vírushelyzetben, otthon, azon kaptam magam, hogy történeteket szövök a cicánkról és Fortélyos Emerenciáról, a jó boszorkányról, aki segíti a környezetében élő gyerekeknek. Tulajdonképpen gondolkodnom sem kellett a mesén, hiszen annyi emlékem volt Tücsökkel kapcsolatban, hogy már csak le kellett írnom.
Eszes Rita és Trux Béla írók – akiket szintén munkám során ismertem meg – a szárnyaik alá vettek, és tanítottak, törődtek kéziratommal. Béla írásban, hiszen távol élünk egymástól, Rita személyesen, mert Tatán él. Hálás vagyok nekik. Csakúgy, mint kötetem remek illusztrátorának, Bodonovich Mártának. Az ő akvarelljei a mesém lelke. Meseregényemmel – Boszi és Tücsök, avagy két jó barát a Karéjosból, az olvasást igyekszem megszerettetni a gyerekekkel.

Munkám során megismerem a gyerekek és szüleik könyvekkel kapcsolatos igényeit. Szeretik, elfogadják könyvajánlásaimat, megbíznak tapasztalatomban. Ez segített könyvem megírásakor is, hiszen naponta találkozom azzal a korosztállyal, akiknek írok. Visszajelzéseik, gazdagodásuk felemelő érzést ad!
Mivel sokan ismernek a környékbeli könyvtárakban, falvakban, így gyakran hívnak író-olvasó találkozókra, beszerzik mesekönyvemet, ezáltal a megyei és iskolai könyvtáraikban is kölcsönözhető a kötetem.

Hírforrás:
Dományi Zsuzsanna