Máté Tóth András (teológus, valláskutató, egyetemi tanár) gondolatai ismerősen csenghetnek a könyvtárosok számára is. Az egyházak és a könyvtárak is lemorzsolódó használói táborral szembesülnek. Olyan emberekkel, akik nem fordítottak hátat a spirituális világnak (a szerző nones-nak, kb.: nemet mondóknak nevezi őket), vagy az információkeresésnek, hanem csak ezek hagyományos intézményinek szolgáltatásaiból nem kérnek. (MG)
– A nem hívőkkel, ateistákkal folytatott párbeszéd az egyház részéről korábban elsősorban a vallási igazságokra koncentrált, és egyfajta hitvédelmi alapon állt. Az újabb dogmatikai és pasztorális szemlélet azonban az emberiség legfőbb kérdéseivel kapcsolatos különböző állásfoglalások és kezdeményezések mentén gondolja el a párbeszédet. Ennek a szemléleti fordulatnak az egyik jele volt, hogy a Vatikánban korábban működött Nemhívőkkel való Párbeszéd Pápai Tanácsát beolvasztották a Kultúra Pápai Tanácsába. Ez a döntés azt jelzi, hogy az egyház elsősorban nem a nem hívőkkel áll szemben, hanem azokkal a kihívásokkal, melyek a mai kultúrában megjelennek.
Miközben Közép-Európában a társadalmi viták és a politikai ütközések a nemzeti érdekek, az oligarchák és a múlt terhes örökségének feldolgozása körül folynak, az egyháznak, elsősorban is a katolikus világegyház helyi képviselőinek kiemelt feladatuk az átfogóbb kihívásokra emlékeztetni. A rendszerváltást követő három évtizedben csak ritkán lehettünk tanúi annak, hogy az egyházak aktívan részt vettek volna a teremtésvédelem, a globális igazságosság és biztonság kérdéseivel foglalkozó társadalmi vitákban. A helyi egyházak hivatalos megnyilatkozásai még mindig alig látnak túl a nacionalista ügyek keretein. Számos törekvés tapasztalható a szegények és krízisben lévők körében végzett pasztoráció területein (öregek és betegek, árvák, börtönben lévők stb. között). Annak, amit a pasztorális gondoskodás ezeken a területeken megtapasztal és elvégez, a kategoriális szintről a centrális szintre kellene jutnia. Ne csupán a betegek és börtönlakók között legyen képes az egyház gyógyító és vigasztaló módon jelen lenni, hanem azok számára is, akik a nones rétegébe tartoznak, sőt az egész társadalomhoz is tudjon így viszonyulni.
Embertárs