A postaforgalom több olyan tevékenységgel bír, amely csak arra betanított emberrel végezhető. És vannak olyan tevékenységek is, amelyek anélkül. Az előbbiek időpontokhoz kötése, az utóbbiak
– automatizált elérése (pl. pénzbefizetés és kiadás, csomagfelvétel stb.
– fizikai hely, illetve betanított szintű tájékoztatással, a használók segítségével
mindhárom fél számára nyereséget hozhatna. Hozhatott volna, megelőzve vagy lassítva a könyvtári, illetve a postai hálózat együttes zsugorodását, a kistelepülések élhetőségének további csökkenését. (MG)
– Itt a módosítás: nemcsak községekben, már a városokban is jöhetnek a postabezárások. – Nagy Márton április elején beszélt arról, hogy a Magyar Postát rendbe kell tenni, olcsóbbá kell tenni a működtetést, azt azonban nem árulta el, hogy miként gondolja ezt megvalósítani. Most viszont felkerült a kormányzati portálra a postatörvény módosításáról szóló javaslat, amelyből már körvonalazódik, hogy mi a szándék az ezer sebből vérző állami vállalattal – írja az mfor. Az apró módosításnak jelentős következményei lehetnek.
A jelenlegi törvény szerint a Postának 25 ezernél nagyobb népességszámú településeken 25 ezer lakosonként legalább egy postahelyet kell biztosítania. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium úgy módosítaná a törvényt, hogy a Postának 30 ezernél nagyobb népességszámú településeken 30 ezer lakosonként legalább egy postahelyet kell biztosítania. Ez rengeteg posta bezárását teszi lehetővé.
Pénzcentrum