Amikor 2019-ben elkészült az első könyvem a Deventeri Könyvtár háborús naplóiról, számos levélre bukkantam a Nyilvános Olvasókörök és Könyvtárak Központi Egyesülete (a jelenleg működő holland könyvtárak egyesületének elődje) levéltárában – írja Mark Deckers, holland könyvtári tanácsadó. (Mi ezt egy éve közöltük.) – Már 1940 őszén szó esett ezekben a talált levelekben a zsidó alkalmazottak elbocsátásáról. Amikor először megláttam, alig hittem a szememnek. Jól értettem?! Már ekkor elbocsátották a zsidó alkalmazottakat a német megszállást követően? A dokumentumok természetesen nem hazudtak. Bár a tömeges deportálások csak jóval később kezdődtek, a megszálló valóban jóval korábban kezdeményezte a zsidók kirekesztését társadalmunkból.
1940 októberében minden állami alkalmazottnak árja nyilatkozatot kellett tölteniük. A megszállók így vették nyilvántartásba azokat, akiknek zsidó felmenői voltak. Ennek célját a Belügyminisztérium októberi körlevele közölte: “Gondoskodni kell arról, hogy mostantól a holland közigazgatási szervek és a közjogi állami szervek ne jelöljenek ki vagy nevezzenek ki olyan személyeket állandó vagy ideiglenes munkaviszonyba, akik részben vagy egészben zsidó vérből származnak […]”. Így egyértelmű volt: aki zsidó volt, azt elbocsátották. És azokat is, akik nem töltötték ki az űrlapot. És mindez egyetlen okból: zsidók voltak. Nem számított, hogy megfelelő végzettséggel rendelkezett-e, milyen munkaerő volt, vagy hogy mióta volt munkaviszonyban. Zsidók voltak. Az elbocsátás, amely a zsidók általános nyilvántartásba vétele előtt történt, 1941 elején következett be.
Mark Deckers utánajárt az érintett könyvtárosok történetének. Pozíciójuk szerint három könyvtárigazgató, hét asszisztens és egy teremőr. Ez a könyvtárosok akkori létszámának 2%-a volt. Kisebb történetekkel felidézte történetüket is: – Az egyik asszisztens egy bárónőnél bujkált. Egy könyvtáros történeteket mesélt egy munkatáborban. Egy másik asszisztens Westerborkban házasodott meg. A teremőr elég bátor volt ahhoz, hogy értékeket rejtsen el a zsinagógából. Találtam olyan verseket, amelyeket közvetlenül a háború után írt az egyik asszisztens. Gyönyörű történetek, amelyek megvilágítják életüket. De az is ide tartozik, hogy a tizenegyük közül ötöt megsemmisítő táborokban öltek meg. (ref.: MG) Mark könyve (Csendben eltűntek a könyvtártörténelemből – az elbocsátott zsidó könyvtári alkalmazottak sorsa) április első felében jelenik meg.
Mark Deckers