Javíthatná a hazai könyvtárosok morálját a könyvtári stratégia

Már egészen kicsi korban, a csecsemők számára is óriási megelégedettséggel szolgál, amikor sikeresen alakítják környezetüket (élvezettel nyomkodnak gombokat, hatnak a világra). A munkahelyek nagy részén azonban a dolgozók egyáltalán nem érzik e “funkcióörömöt”. (Új Egyenlőség)

A hazai könyvtárosok – jobb híján a KIT tájékoztató jellegű minifelmérései szerint – ugyan kedvelik munkájukat, mégis nagyon frusztráltnak érzik magukat. (vö. pl.: Kedveltnek mondott könyvtári munka: link és Könyvtáros önimázs link . Az eltérés persze kérdéseket vet fel.)

A KIT-ben többször emlegetett Amy Wrzesniewski híres kísérlete a kórházi takarítók munkafelfogása és boldogsága közötti összefüggés: link . Lényeg: akik nagyobb összefüggésekbe tudták ágyazni tevékenységüket, nagyobb örömüket lelték a munkában. – Amihez persze érdemes meglátniuk a nagyobb összefüggéseket. S ha ez önerőből nem megy, akkor közösen készített stratégia által. Közösen, hiszen a bevonás nélkül, szakmai vezetők által, nyilvánosság nélkül készített irományok eséllyel nem, vagy éppen ellenkező hatást érhetnek el.

A stratégia további haszna lehet persze az együttműködés ösztönzése, a párhuzamosságok és az automatizálható munkák mennyiségének csökkentése, a nagyobb használói értéket képviselő tevékenységek erősítése stb. (MG)

Hírforrás:
Új Egyenlőség ; KIT-információ
Régebbi hírforrás(ok): Így növelhető a munkaerő elkötelezettsége és boldogsága link Áramlatélmény — tevékeny részesség mások segítésében link