A Könyvtári Intézet közzétett anyagában összegzi a begyűjtött adatokat, ráadásul a krízishelyzetnek többé-kevésbé kezdő szakaszában. A szövegben bogarászva akad a könyvtáros olvasó számára hasznos jó gyakorlat is. A melegedő funkcióval vagy a fenntartóval való érdekharmonizáció fogásainak, együttműködési lehetőségeknek más forrásban érdemes utánanézni. (MG)
Összegzés – A változások összeségében egyelőre még nem drámaiak és még nem is tekinthetők véglegesnek. A szolgáltatók – amennyire tudnak, illetve amennyire fenntartójuk erre módot ad – próbálnak rugalmasak lenni. A nagyobb megyei, illetve országos intézményeknél (megyénként eltérő mértékben) már komolyabb lépéseket foganatosítottak vagy terveznek: ilyen például a nyitvatartási idő, illetve a helybeni elérésű szolgáltatások korlátozása, vagy egyes esetekben az intézmény teljes bezárása.
Sok helyen még várják az “első emelt számlákat”, majd csak azután határoznak a továbbiakról, ami azt mutatja, hogy csak kevés helyen léteznek (kifejezetten igényfelmérésen alapuló) vészforgatókönyvek, a döntések jellemzően ad hoc jelleggel születnek a fenntartó által, illetve a helyi adottságok/lehetőségek fényében.
Könyvtári Intézet