Afrikától Nagy-Britannián át Ázsiáig kamera elé állnak a kilencedik kerületi külföldiek, hogy elmeséljék, hogyan készülnek nemzeti ételeik – és akkor már azt is, hogy meg lehet-e találni a boldogságot Budapesten, a kék plakátok közt, ha az ember feltűnően máshonnan érkezett. Tíz százalék a külföldiek aránya. Főleg európai országokból jöttek, de rengeteg Ázsiából érkezett bevándorló telepedett itt le, és találkozhatunk amerikaiakkal és afrikaiakkal is. Nagyon sok a külföldi diák és a multis munkaerő. A legtöbben kifejezetten a munkalehetőségek miatt érkeztek, de sok a menekült is, és szinte mindenki párt talált, családot alapított – ha nem eleve velük érkezett.
Kettőt találhatsz: hol járunk? Berlin? London? Amszterdam? – Nem: ez mind Ferencváros, Budapest talán legsokszínűbb (kissé elcsépelt kifejezéssel: multikulti) kerülete, ahol most a közös főzésen keresztül kovácsolják össze még szorosabban a vegyes társaságot. Facebookon és YouTube-on indított gasztronómiai videósorozatot a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány, ebben az alkalmi séfek közösen mutatják meg szülőhazájuk kultúráját és magyarországi élményeiket. Ebből lett az Új szomszédaink – Sokszínű Ferencváros nevű kezdeményezés. Ahogy azt sejteni lehet: van miről mesélni a kamera előtt.
Nők Lapja Café