Polányi Károly fiktív áru fogalomhármasát bővíti ki, amikor azt állítja, hogy a kapitalista társadalmakban munkaerőre csupaszított társadalom, a termőfölddé és földtulajdonná csupaszított természet és az áruként kezelt pénz kiegészül egy negyedik fiktív áruval, a valósággal, amely információvá csupaszítva az emberi viselkedést elemző és adatfelhőkbe rendező technológiák megjelenésével áruvá válik (kommodifikálódik). Vagyis adhatóvá, vehetővé és szabadon felhasználhatóvá válik.
E szerint a kétezres évek elején a profittermelés új formája jelent meg, melyet a Google alakított ki és alkalmazott először. A vállalat – nagyon leegyszerűsítve – arra jött rá, hogy minél nagyobb mennyiségű adatot gyűjt a lehető legtöbb emberről (nem kizárólag saját felhasználóikról), annál pontosabban le tudják írni és előre tudják jelezni az emberek viselkedését, vágyait, érzéseit, gondolatait – nagy adathalmazokat elemző algoritmusok segítségével.
A big data elemzésével ilyen módon még az adott cég számára teljesen haszontalannak tűnő metaadatokból is kirajzolódhatnak olyan mintázatok, amelyek végső soron hasznosak a cégnek vagy továbbadhatók más cégeknek. A hatalmas adatmennyiség folyamatos gyűjtése és monitorozása lehetővé teszi az egyes fogyasztók várható cselekvéseinek előrejelzését, aktuális igényeik és vágyak körvonalazását, valamint stimulálását.
Mindez nem pusztán optimalizálja a piaci környezetet és nem is csak a felhasználói igények mélyebb kielégítését szolgálja. Az ilyen módon összegyűjtött és felhalmozott adatmennyiség elsősorban áruként viselkedik, amelyet a piaci – és nem egyszer állami – szereplők eladhatnak vagy megvásárolhatnak.
A fogyasztás maximalizálásában érdekelt nagyvállalatok ezt az információt – a jövőbeli viselkedés előrejelzését – a fogyasztói viselkedés ösztönzésére használják fel.
Új Egyenlőség