Sportpályányi létesítményben őrzik majd a magyar nemzeti könyvtárat

Piliscsabán, a Iosephinum területén épül az Országos Széchényi Könyvtár archivális raktára. Ebben az egyedi, földrengésbiztos létesítményben őrzik majd a teljes magyar írott szellemi hagyatékot. A valamikori sportpályán készül a 125×34,5 méter alapterületű raktárépület, melyet jövőre adnak át. Az építkezés kapcsán beszélgettünk Rózsa Dáviddal, a nemzeti könyvtár főigazgatójával és az épület Kossuth-díjas tervezőjével, Turi Attilával.
M: Hány könyvet őriz az Országos Széchényi Könyvtár?
– “Több mint tízmillió példányt. Azért nem mondunk konkrétabbat, mert a nemzeti bibliotéka nem csak könyveket és folyóiratokat gyűjt. Könyvtári állományunk egy jelentős részét nem is könyvek és folyóiratok, hanem úgynevezett kisnyomtatványok alkotják. Ez a jelentős rész gyűjteményünk csaknem felét adja, azaz körülbelül ötmillió dokumentumot.
M: Mekkora helyük van a teljes állomány elhelyezésére?
– “Most körülbelül százhúszezer polcfolyóméternyi raktárkapacitással gazdálkodhatunk. Az OSZK budai Várba költöztetése, 1985 előtt az egykori két nagy világítóudvarban kialakítottak egy-egy tizenegy emeletes toronyraktárt, emellett épületünk Tabán felőli oldalon is vannak raktáraink. Három külső tárolóépülettel is rendelkezünk, közülük az egyik már megtelt. Hozzájuk csatlakozik majd a piliscsabai archivális raktár, amely a tervek szerint nyolcvanezer polcfolyóméternyi helyet jelent. Egyszer majd, amikor “sűríteni” kell a dokumentumokat, ez a szám elérheti a százezer polcfolyómétert is. Így – szigorúan elméletben – erre az évszázadra megoldódik a tárolás kérdése.”
M: Házon belül is készülnek változásokra?
“Intézményvezetőként az a célom, hogy a Kádár-kori enteriőrt is frissítsem annak érdekében, hogy a könyvtár minden tekintetben XXI. századi intézménnyé válhasson. Lépésről lépésre haladunk. Tavaly létrehoztuk a Történeti Fénykép- és Videótár kutatótermét, idén új beléptetőrendszert vezettünk be, lezajlott a fogadóterek, az olvasói mosdók és egyik kiállítótermünk felújítása. Jelenleg a VII. emeleti déli olvasótermen dolgozunk. Márciusban megnyílt Vershaza című kiállításunk, amely a Himnusz, a Szózat és a Nemzeti dal jelképpé válásának folyamatát mutatja be. A könyvtár történetében először láthatók az identitásunkat, kultúránkat meghatározó költemények egy tárlaton belül, ami egyértelműen kuriózummá emeli a kiállítást.”

Hírforrás:
Metropol