A digitális technika áldozata lett a könyvtár mintegy kilencszáz darabos gyűjteménye

A technikai fejlődés tette feleslegessé a Justh Zsigmond Városi Könyvtár videókazetta gyűjteményét. Már senki nem kereste, nem nézte, ezért úgy határoztak, megválnak tőle.

Törköly József zenei könyvtárostól megtudtuk, hogy a ’90-es évek elején kezdte el, magánszemélyekhez, tékákhoz hasonlóan gyűjteni a videókazettákat a könyvtár, amelyek egyrészt kölcsönözhetőek voltak, másrészt a könyvtárban is meg lehetett tekinteni egyet-egyet.
– Mintegy kilencszáz kazettáról van szó. A mi tékánk annyiból volt más, hogy pályázati úton több nagyszerű művészfilmet is be tudtunk szerezni. Nem csak nagy mozisikerek, természetfilmek voltak, de pl. Tarkovszkij is. Rengeteg értékes és még jó minőségű filmünk van, hogy csak néhány példát mondjak, régi magyar filmek, David Attenborough filmjei, Cousteau kapitány filmjei és még sok más – sorolta a könyvtáros.
– Később megjelent a DVD, az internetes film elérhetőségek és egyszer csak eljutottunk oda, hogy a videókazettákat már nem kereste senki. A könyvtárnak az a célja, hogy az ott meglevő gyűjteményt használják az emberek. Ezért gondoltuk azt, hogy megválunk a kazettáktól. Semmiképp sem szerettük volna, ha szemétbe kerül, ezért is tartjuk jó dolognak, hogy jelentkezett egy orosházi gyűjtő egyben elviszi az egészet – tette hozzá Törköly József.

Hírforrás:
Oroscafé