Megnevezte az IFLA, hogy idén az amerikai Missoula Public Library-t link tartotta a legjobb közkönyvtárnak. A versenyben 17 ország 20 különböző könyvtára közül kellett a zsűrinek választani. A nyertest július végén, a dublini WLIC kongresszuson hirdette ki a szervezet.
A zsűri szerint a jelöltek közt akadtak lenyűgöző épületek és innovatív kisebb könyvtárak egyaránt. Missoula könyvtára pedig egyszerre megfelelt mindkét szempontnak.
A Mount Sentinel hegy lábánál álló épület jól illeszkedik a tájhoz, eközben pedig a helyi közösség találkozópontjaként is szolgál. A tájhoz kapcsolódik, hogy a lépcsők, a falak és a bútorok is fával burkoltak, mintha a látogató hegyet mászna. A belső tér lila színe Montana állam virága, a keserűgyökér előtt tiszteleg. A tetőteraszról a hegyben és a tájban lehet gyönyörködni. A fenntarthatóság érdekében az épület energiatakarékos légelosztó rendszert használ, geotermikus energiával fűtik. Emellett minden emelet más tevékenységet kínál a látogatóknak:
– A földszinten bolt, kávézó és a helyi közösségi televízió stúdiója található. Továbbá az University of Montana Living Lab, amely könyvtár és a kutatás világa közt igyekszik hidat teremteni.
– Az első emelet a családokról és a gyerekekről szól. Itt a gyerekek játszhatnak és tanulhatnak játék közben, módszertani intézetek közreműködésével.
– A második emeleten helyezkedik el a könyvtári gyűjtemény, tanulószobák és egy családfakutató műhely. Ezenkívül egy látogatók számára is használható konyharész.
– Az emelet ad otthont különböző eseményeknek, fogadásoknak, és innen nyílik a gyönyörű kilátással rendelkező terasz.
A Missoula Public Library négy másik szervezetnek ad otthont. Többfunkciós könyvtári szerepe, valamint tudás-, tanulási és közösségi központja segítette, hogy idén megkapja a legjobb közkönyvtár címet. (ref.: Habók Lilla)
Systematic Blog