Túlzás, hogy szempont lenne a magyar könyvtári diskurzusban a fenntartható fejlődési célok (SDG) téma. Persze meglátjuk majd, hogy az ezt zászlajára író 2022. évi MKE-vándorgyűlés változtat-e a helyzeten. Baljós azonban, hogy ahogyan az együttműködés tematika is leginkább a szakmán kívüli elvárásként jelenik meg, a fenntarthatóság is hasonlóan jár, ha ennek
– nincsen számottevő belső motivációja, illetve
– nincsen könyvtári stratégia, ami a koordinált cselekvést kiváltaná.
Biztató ugyanakkor, hogy a témában – a tájékoztató jelegű KIT-szavazás kapcsán érdeklődést mutattak link a könyvtárosok. (MG)
Kinek a felelőssége a fenntarthatóság? Az egyéné, a döntéshozóké vagy a cégeké? “Rettenetesen sok feladatunk van még a jövőben mindhárom csoportnál” – szögezi le Hankó Gergely, a Környezetvédelmi Gyártók és Országos Szolgáltatók Szövetségének ügyvezető igazgatója, aki több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a környezetvédelmi szemléletformálás terén. A szakértő a 2015-ös változások – ami alatt a párizsi klímaegyezményt, a fenntartható fejlődési célokat és a körforgásos direktívát érti – előtt a döntéshozókat érezte elkötelezettebbnek, azóta viszont meglátása szerint a vállalatok is “felébredtek”: előre cselekednek és beruháznak. “A lakosság terén is látunk némi pozitív elmozdulást, de ez olyan, amit sosem lehet elégszer ismételni, ott nagyon hiányoljuk a hosszútávú szemléletformálási stratégiát” – teszi hozzá a forráslinken elérhető podcastban.
HVG