Nem az a legjobb otthon, ahol a legkülönlegesebb belsőépítészeti megoldások, a legdivatosabb színek vagy a legdrágább bútorok találhatók, hanem az, amelyik a legjobb érzést váltja ki a használójából – legalábbis 2021 úgy vonulhat majd be a belsőépítészet történetébe, mint amikor mindez szélesebb körben is egyértelművé vált. Messze már az az idő, amikor Magyarországon mindent a minimalista lakberendezés uralt. Számtalan stílusnak lett létjogosultsága, melyek akár össze is olvadhatnak, és az otthonok a felhasználói vérmérséklettől függően a mértékletestől a tobzódóig egyre eklektikusabbá válhatnak. Érthető ez a reakció, hiszen az emberiséget ért eddigi traumákra is többféle adekvát válasz született egyszerre: az egészséges lakókörnyezet vágya, a Bauhaus, a búfelejtő luxus és az art deco. Ráadásul Magyarországon a tervezői és megrendelői lehetőségeket a nehezen megfizethető lakásárak és a 10-40 százalékkal dráguló, esetenként alig hozzáférhető alapanyagok is formálták. A gyártók által ránk erőltetett újdonságok helyett így nagyobb hangsúlyt kaphatnak a társadalmi változások által generáltak, melyek közül manapság talán a fenntarthatóság hagy leginkább nyomot a legszűkebb környezetünkön. (HVG)
S hogy mi köze a lakásberendezés-trendnek a könyvtárakhoz az egyre divatosabb eklektikus könyvtárberendezésen túl? – Az, hogy a posztmodern életérzés egészére jellemző lehet dekonstrukció (azaz, hogy a korábban tapasztaltakat elemeire bontjuk s azokból aktuális szempontjainknak megfelelő egységet hozunk létre). Ez bátoríthatja az olyan irodalomajánlást, mely az addig megszokott stílustól eltér, de még illeszkedik a megcélzott személy céljához. Ezzel – nem mellesleg – felül is lehet pozicionálni a kínálatot, kiterjesztve a használó tapasztalatvilágát. (MG)
HVG (10. sz.) / térítéses tartalom