Laptopokat kölcsönöznek a vírusidőben – Georgia Southern Egyetemi Könyvtár

A Covid19 2020 tavaszi és nyári szemeszterében az amerikai Georgia Southern University Zach S. Henderson Könyvtárának link olvasószolgálati osztályát is kihívás elé állította. Módosítani kellett a működésmódon, illetve a campuson és az államban elérhető szolgáltatások körén.
Első intézkedésként meghosszabbították a már kikölcsönzött dokumentumok és eszközök (pl. laptopok) lejárati idejét a szemeszter végéig. Erre azért is volt szükség, mert az egyetemi hallgatók egy része az online oktatás idejére elköltözött. A könyvtár az egyetem jogi osztályával közösen felmérte a kötelező irodalom méltányos használaton alapuló digitalizálásának lehetőségeit, aminek eredményeképpen a PDF-eket korlátozott módon tették elérhetővé az adott kurzus hallgatóinak. A költségvetési forrásokat a távoktatást támogató dokumentumok gyarapítására összpontosították, emellett távkölcsönzést is biztosítottak postai vagy személyes átvételi lehetőséggel. (A legnagyobb nehézséget a hallgatók postacímének megállapítása okozta.)
A digitális eszközökben hiányt szenvedő hallgatóknak – az egyetem kérésére – a könyvtár egy időpontfoglaló rendszer segítségével tette lehetővé a személyes számítógép-használatot: a járványügyi szabályok betartása mellett az országban kivételesen hamar újonnan kinyitó könyvtárba egyszerre 10 fő mehetett, kétórás idősávokban. A könyvtárban már korábban is volt lehetőség laptopok kölcsönzésére, ám ezek iránt a járvány alatt megugrott az érdeklődés, az egyetem ezért további eszközöket biztosított, melyeket személyesen és postai úton vehették át a rászoruló hallgatók. (Az eszközök biztonságát speciális dobozok és postai biztosítás garantálták.) (Navigálás a Covid19 légörvényében: esettanulmány az olvasószolgálat működtetéséről egy globális pandémia során; (ref.: Molnár Bence)

Hírforrás:
Humanus