Az év könyvtári marketingese címet Nicholas Brown kapta az USA-ban. 2020 januárjában kezdett a Prince George’s County Memorial Library System link új, marketinges és kapcsolatépítő igazgatói pozíciójában. A két munkakör jellemzően két külön osztályhoz szokott tartozni, de az intézet vezetője szerint ennél szorosabban kapcsolódik. Az eseményszervezésnek tandemben kell együtt dolgozni a kommunikációsokkal. Ahelyett, hogy csak a végén kapnak egy anyagot az eseményről, amit népszerűsíteni kell.
Pandémia alatt: A 19 fiókkönyvtár köré vakcinációs forróvonalat szervezett (információadás, időpontfoglalás, oltás népszerűsítés), kreatív inkubátor tereket alakított ki, növelte a spanyol nyelvű szolgáltatások számát, partnereket hozott szerte az országból. A holisztikus, “dobozon kívülre látó” szemlélettel valóban növelte a könyvtár elérését.
Brown sokszínű múltja: Előtte dolgozott például a washingtoni művészeti egyesület igazgatójaként, a Kongresszusi Könyvtár eseményszervezőjeként és zenei divíziójának koncert producereként. Jelenlegi pozíciója mellett adjunktus az Amerikai Katolikus Egyetemen. Nincs marketinges végzettsége, de elmondása szerint minden korábbi munkája erről szólt, és ez segíti a holisztikus szemléletben. Szerinte mind a történetmesélésről szól a célközönség számára.
Online programok, partnerséggel: A karantén lehetőséget teremtett, hogy bemutassa tudását. A könyvtár elsők közt tért át a virtuális programszervezésre, spanyol nyelvű tanórák segítésére. Brown számára a múltja miatt az online videózás nem volt új terep. A megvalósításban mindig a partnerségeket keresi, ami minden fél számára egyaránt előnyöket jelent. Például a helyi futballklubbal közös oktatóanyagot vett fel, amit a rádióban adtak le. Együttműködik LMBTQ közösségekkel, antirasszista és társadalmi jogvédő csoportokkal. A közösségek hozzák a tartalmat a programokhoz, a könyvtár adja a technológiai támogatást és szervezi a közönséget.
Támogatás: A költségvetést egy ismert támogató segíti, aki gyerekkorában gyakran látogatta a könyvtárat. [Érdemes minden könyvtárnak átgondolni, hogy a korábbi látogatói közül kik lennének hajlandók adományozni vagy együttműködni projektekben – szerk.] Sam Brin, a Google-alapító Sergey Brin testvére és a Pull Up Fund alapítója. Több, mint 2,5 millió dolláros pénzösszeget adományozott. Plusz együtt kialakították a szolgáltatást, hogy a felhasználók 900 internettel ellátott Chromebookot kölcsönözhessenek a könyvtárból. A jövőben 5 technológiai labort alakítanak ki közösen, külön-külön témákkal. Mindezt Nicholas Brown kapcsolatteremtő készségének, partneri megállapodásainak következtében. (ref.: Habók Lilla)
Library Journal