Múlt heti számunkban írtunk link a Halis-könyvtár jubileumi rendezvényeiről. Így arról is, hogy a könyvtárban szerzőként könyvvel rendelkezők osztottak elismerést a kiemelkedő használóknak. Most az egyik ilyen szerző beszámolójából közlünk részletet. (MG)
Nemrégiben kerek évfordulót ünnepelt a könyvtár. Az alkalomra egy hétig tartó színes, változatos programsorozatot tervezett és valósított meg az intézmény, valamennyi dolgozója részvételével. Azok közé a szerencsés olvasók közé tartozom, akik aktív részesei lehettek az egyik délutáni rendezvénynek. …
Az intézmény szakemberei úgy gondolták, az oklevelek átadására olyan könyvtári olvasókat kérnek fel, akik saját könyveikkel, alkotásaikkal is gazdagították a könyvállományt. Czupi Gyula igazgató úr engem is megkeresett, hiszen egy elbeszélés kötetem, és öt gyermekkönyvem található a könyvtár polcain. A felkérést örömmel vállaltam. …
Olyan sokan fogadták el a meghívást, hogy könnyen lehetett volna torlódás, de nem volt. Erre is gondoltak a szervezők. A vendégeket kisebb csoportokra osztva vezették végig az intézményen, majd kedvesen az oklevél átadókhoz irányították. …
Néhány gondolatot az olvasókról is szólnék. A délután folyamán találkoztam, és oklevelet adhattam át lelkes kisiskolásnak, aki egyelőre a gyermekkönyvtári részleg látogatója. Anyukájával jött, mindketten örültek az oklevélnek. Találkoztam édesanyával, aki három fiát kísérte. Két felső tagozatost, akik elsősorban ifjúsági regényeket, tudományos fantasztikus irodalmat olvasnak. Kisöccsük – másodikos lévén – még nem rendelkezik olvasójeggyel, de azt hiszem, nem kell sokáig várni a beiratkozására.
KIT-összeállítás