Ehhez először a giccset érdemes meghatározni. Gillo Dorfles A giccs c. művében (keresd a polcon, a hátad mögött) így ír:
– “A giccs látszólagos művészi alkotás, amely kellemes érzeteket keltő tartalmi (erotikus, politikai, vallásos, szentimentális) elemekkel pótolja a hiányzó formálóerőt.” Illetve:
– “művészeti szemét”, avagy:
– “hazugság, amely … arra az emberre hullik vissza, akinek ilyen hazug és szépítő tükörre van szüksége, hogy benne magára ismerjen”.
Az imázs (azaz: mutatott kép) tehát távol esik a tényleges, használati, funkcionális értéktől, eredeti céltól, valóságtól. Ilyen lehet például egy puszta dísznek, kelléknek tartott könyv, könyvsorozat, könyvtár. Természetesen, ha ezek valójában használt elemekből állnak, akkor megszűnnek giccsnek lenni. Amikor a vallott érték közel azonos a gyakorolttal. Ide sorolhatók tehát a szoba- vagy irodadíszként használt sorozatok, a reprezentációs funkciójú könyvtárak, vagy azok a kötetek, amelyeket lényegében mutogatás céljából, megfelelési kényszerből vásároltam. Az egyik meghatározás szerint visszahullik rám, szégyenemre van… (MG)
Kapcsolódó: link
KIT-összeállítás