Webes tartalmakat is gyűjt az Országos Széchényi Könyvtár

2017-ben már elindult az Országos Széchényi Könyvtárban egy webarchiválási pilot projekt, hol tart most ez?
Rózsa Dávid főig.: – Január elseje óta az OSZK-nak az alapfeladatai között rögzített kötelessége, hogy a hazai webteret valamilyen módon archiválja és megőrizze az utókornak. A kulturális tartalmaknak egy nagyon jelentős része ma már eleve az interneten születik, és teljesen bevett dolog a világ nemzeti könyvtáraiban, hogy ezzel a tevékenységgel foglalkoznak, pontosan azért, mert a kulturális örökség hosszú távú megőrzésének és szakszerű feldolgozásának a letéteményesei a nemzeti könyvtárak. Így Magyarországon az OSZK feladata, hogy a .hu domain alatt keletkezett tartalmakat valamilyen módon megőrizze.
Nincs is rá semmiféle technológia, hogy a teljes webtérnek minden egyes pillanatát, minden egyes változását meg tudjuk őrizni, nincs az a kapacitás, amelyik ezt bírná. Ezért a webarchiválásnak két útja van. Az egyik, hogy rendszeres időközönként, konkrétan évente két alkalommal a teljes magyar webtéren végigszántunk, begyűjtjük és archiváljuk a tartalmakat, illetve az oldalak egy szűkebb köre esetében ezt évente négyszer tesszük meg. A másik irány pedig az úgynevezett esemény alapú archiválás, amikor valamilyen kiemelt jelentőségű esemény, évforduló kapcsán minden azzal kapcsolatban keletkező digitális, online tartalmat megőrzünk. Ilyen 2021-ben például az olimpia vagy az Eucharisztikus Világkongresszus.

Hírforrás:
Infostart