Egyre több a barát, és kevesebb a családtag azok között, akikben a leginkább megbízunk – szól az emberi kapcsolatok közelmúltbeli változásait boncolgató podcast címe.
Az nem újdonság, hogy a magyar emberek híd jellegű (azaz távolabbi ismerősi) kapcsolatai gyengébbek, mint tőlünk pl. nyugatabbra, ami visszaüt a gyengébb társadalmi mobilitásban és a versenyképességben. Ha tehát könyvtári közösségépítésben gondolkodunk, érdemes átgondolni, hogy pontosabban milyen közösségek építéséhez, és hogyan szeretnénk hozzájárulni. (MG)
A magyarok bizalmas kapcsolatainak száma 1997 és 2015 között nem változott jelentősen, viszont a baráti kapcsolatok száma arányaiban nőtt a családiakhoz képest – többek között ez derült ki Albert Fruzsina és Dávid Beáta friss kutatásából, amelyről az e heti G7 Podcastban beszéltek részletesen.
A Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézet kutatóinak a Social Networks nevű rangos nemzetközi folyóiratban megjelent új tanulmánya alapján több érdekes változás is történt a kilencvenes évek vége és a 2010-es évek közepe között a magyarok bizalmas kapcsolataiban – ebbe a kategóriába a definíció szerint olyan ismerősök tartoznak, akikkel a felmérés időpontjához képest az elmúlt hat hónapban a fontos problémáikat megbeszélték az emberek.
Ahogy azt mindkét kutató hangsúlyozta, a bizalmas kapcsolatok száma alapján önmagában nem tudunk arra következtetni, hogy a magyarok mennyire számítanak magányos nemzetnek, bár több felmérés is utal a magyarok kapcsolatszegénységére. Nemzetközi összehasonlításban kevés barátról számolnak be a magyarok, de például egy 2018-as felmérésben Kína mellett Magyarországon említették a legkevesebb embert a megkérdezettek, amikor arról kérdezték őket, hogy átlagban hány emberrel voltak napi kapcsolatban.
G7