Demeter Szilárd a Diákvárosba vinné az Országos Széchényi Könyvtárat

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója megerősítette a Népszavának, hogy a budai várból kitelepítendő Országos Széchényi Könyvtárnak és más kulturális intézményeknek is a Diákváros környékén keresnének új helyet. Ez a lap szerint azt jelenti, hogy nemcsak a nagy vitákat kiváltó Fudan Egyetem vinne el a főváros által támogatott Diákvárosnak szánt területből, hanem Demeter Szilárd víziója is.
A Fudan Egyetemnek helyet adó terület déli csücskét eleve kulturális célokra szánták. Itt épülhetne fel a PIM főigazgatójának álma: a Széchényi-könyvtár mellett a Nemzeti Filmintézet, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI), illetve az ezek csatolt intézményeit magába foglaló úgynevezett “edukációs-kulturális erőtér”.
Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere elismerte, hogy “az atlétikai központtal kapcsolatos megállapodás részeként a kerület felajánlott egy nagy, rozsdaövezeti területet a Széchényi-könyvtár új épületének megépítésére”, az önkormányzat pedig “hozott egy határozatot, miszerint támogatja, hogy a kormány az adott helyszínt ebből a szempontból megvizsgálja”.

Hírforrás:
Index