“Szemben a lineáris, frontális oktatással, mi a párbeszédre alapozzuk képzéseinket, a hangsúly a tapasztalat és az elmélet közötti dialóguson van” – mondta Paola Migliorini, a Pollenzói Gasztronómiai Tudományegyetem adjunktusa és vezető kutatója, az Európai Agroökológia Szövetség elnöke és az Ökológiai Gazdálkodók Világszervezet (IFOAM) mediterrán régiójának alelnöke.
Az agrárfelsőoktatási világranglista első helyén álló holland Wageningeni Egyetemről Blair van Pelt és Heitor Mancini Teixeira hasonló módszerekről számolt be. Mint elmondták, ma már elengedhetetlen az akadémiai tudásközpontok és az agrárium közötti szinergiák kihasználása. Az egyetemükön az agrárökológiai képzés a részvételi akciókutatás jegyében zajlik. Ez azt jelenti, hogy az őstermelő jellegű kis családi gazdaságoktól a több ezer hektáros farmokig különféle gazdaságtípusokat bevonva, a különböző tapasztalatok alapján szerzett tudást próbálják közös nevezőre hozni és egyesíteni, hogy a ki nem mondott tudás explicitté válhasson. Ez szerintük nemcsak jobb eredményekre vezet, de a gyakorlatban gazdálkodóknak is közérthetően visszaadható. Mert, mint Teixeira beszámolt róla, “a gazdák elképesztő komplex módon, az összefüggéseket rendszerben látva dolgoznak”.
A Wageningeni Egyetemen a csapatmunka az oktatás alapformája. “Ez eleinte lassú és bonyodalmas, de amikor kialakul a párbeszéd, és a diákok magukénak kezdik érezni a projektet, hihetetlenül felgyorsul minden, ráadásul a kutatás eredményeit azonnal alkalmazni lehet a gyakorlatban, vagy legalábbis ki lehet őket próbálni” – magyarázta Blair van Pelt.
Marcos Lana, a mezőgazdasági felsőoktatási intézmények világranglistáján harmadik Svéd Agrártudományi Egyetem oktatója szerint ahhoz, hogy valóban sikerüljön reagálni a klímaváltozás, illetve a túlfogyasztás és túltermelés jelentette ökológiai kihívásokra, rendkívül fontos bárki számára elérhetővé tenni a kutatási eredményeket. A nyílt adatbázisok mellett valódi megoldásokat a közösségi tudomány (citizen science) hozhat, amellyel a lakosság is aktív része lesz a tudományos kutatásoknak, elvégre a tudománynak a társadalom érdekeit kell szolgálnia.
Qubit