A Fidesz szakértője szerint ‘le kell kapcsolni az internetet’

“A társadalmi gondolkodás az interneten történik, ami ma még beláthatatlan következménnyel járhat. Ezekben az idősek nem vesznek részt. Ez egy ömlesztett információcunami, amit mindenkinek szűrni kell.” -így indokolta az állami Kossuth Rádió mai, Vasárnapi Újság című, reggeli műsorában Földi László, állandó kormánypárti “biztonságpolitikai szakértő” azt, szerinte miért kellene “lekapcsolni az internetet.” A beszélgetést az Index vette észre és kivonatolta oldalán.
Földi fejtegetéséhez hozzátette, nyilvánvalóan ez nem fog megtörténni, de ő “nem lát más logikát.”: “Ezt egy szűk csoport irányítja, a gépek pedig másodpercek alatt bárkit képesek befolyásolni.”
A Kossuth rádiós beszélgetés a Médiaklikk archívumában 6.42-re kattintva meghallgatható, az inkriminált kijelentések 6.51-nél vannak.
Az interjúban beszélt még arról, kifejezetten aggályosnak tartja azt is, hogy “a társadalmi kommunikáció” jelenleg a világhálón zajlik, de ebben a fiatalabbak sokkal aktívabban részt tudnak venni, mint az idősebbek, ez pedig a közbeszédet darabokra szaggatja.

Varga legutóbb arról beszélt, a lépésre éppen a Facebook által jobboldali szereplők ellen szerinte alkalmazott “politikai cenzúra” miatt van szükség. Arról a hivatalos kormánykommunikációban szó sem volt azonban, hogy a közösségi médiát üzemeltető cégeken kívül más módon is korlátoznák az internetet.
Ez utóbbi lépés valószínűtlennek is tűnik, mégis vannak országok, ahol mindezt meglépték: a tüntetések alatt tavaly nyáron például rendszeresen korlátozták országosan az internetelérést az Alekszandr Lukasenka által irányított Belaruszban, de legutóbb a Mianmarban történt katonai puccs után rövid időre így cselekedett az új, katonai junta ott is.

Hírforrás:
Mérce