… a szovjet-kommunista típusú magyar médiarendszer alapvetően dermedten követte a csernobili eseményeket. A propaganda működését – elsősorban a szovjet-magyar érdekkapcsolat védelme miatt – láthatóan egy atomkatasztrófa híre sem tudta kizökkenteni. Ugyanakkor megjelent a részletesebb, bővebb tájékoztatás igénye is, ez viszont egyértelműen alulról, újságírói és hírszerkesztői kezdeményezésre történt, és nem az MSZMP törekvésének volt köszönhető. A pártos és a pontos hírközlés közötti lavírozás kétféleképpen valósult meg: időbeli késlekedésben és a hírek megfogalmazásában.
A pártosság jellemzően a Szovjetunióval szembeni lojalitásban jelent meg. Magyarországon nem születtek a szovjet operátorok vagy pártvezetők felelősségét firtató anyagok, nem került nyilvánosságra, hogy az első napokban az SZKP vezetése több súlyos hibát ejtett az információközlésben. A magyar média azt sem hangsúlyozta, hogy emberi mulasztás okozta a katasztrófát. Ezzel szemben többször napirendre került az atombomba-robbantásokkal való párhuzam felállítása és a baleset nyomán kialakult “nyugati hisztériakeltés” visszautasítása.(Qubit)
Intenzív terápiás osztályok – Realitás. Alapvetések:
– Egy ágy nem lesz intenzív terápiás ágy attól, hogy betoljuk egy “Intenzív osztály” feliratú ajtó mögé.
A lege artis intenzív terápiás ellátáshoz szükséges feltételekből, legelső sorban is a szakképzett szakápolókból már a járványt megelőzően is hiány volt. Ezt a problémát különböző helyeken különböző módokon kezelték: csökkentették az ágyak számát, melyek betelése esetén az illető ITO telt házat jelentett, nem szakképzett és tanulónővérekkel töltötték fel az állományt, akik a tapasztaltak keze alatt és irányításával dolgoztak – legkevésbé szerencsésen a minimumfeltételek (2-2,5 ITO-s betegre 1 nővér éjjel-nappal) felpuhításával, figyelmen kívül hagyásával oldották meg.
– Az “intermedier osztályok”, “step down unit”-ok, subintenzív ellátó helyek a legtöbb helyen már a járvány előtt is hiányoztak, az intenzív terápiát már nem, de intenzív ápolást még igénylő betegeket alig volt hova kiadni, hosszan az ITO-n maradtak, vagy kihelyezve nagy arányban rövidesen állapotromlást követően meghaltak, vagy visszavételre kerültek.
A járvány mindezen problémákat sokszoros hatványra emelte.
Kapcsolódó: Kiszivárgott hangfelvételen magyarázzák a köztévé vezető szerkesztői, hogy “az intézményben nem az ellenzéki összefogást támogatják” link