A CEU üresedő könyvespolcait szemlélve nyilvánvalóvá válik, hogy Magyarország elképesztő léptékben kezdi elveszíteni – sőt, kidobálni – az itt őrzött sokszínű, kulturális információt – mindezt ráadásul abban az Információs Korban műveljük, amelyben pont ez volna a legnagyobb érték. Emberi információfeldolgozással foglalkozó kutatóként még ironikusnak is találhatnám mindezt, ha nem fájna olyan mocskosul.
Több mint száz országból érkező kutató, tanár és diák érdeklődése cizellálta a könyvtárat évtizedeken keresztül, akár egy veretes ékszerdobozt, amibe egyre több és több kincset pakoltak az egymást érő generációk.
Fénykorában kétszázezer könyv lakott itt, a lakosság évi négyezerrel nőtt az utóbbi időben. Az elérhető e-könyvek száma még egyszer ugyanennyire tehető. Online elérhető ötvenezer (!) tudományos folyóirat, és még száz cím nyomtatásban. Egy időben az a határozott – és kissé gyermeteg – benyomás alakult ki bennem, hogy mindent megtalálok ott. Teszteltem is a gyűjteményt. Ötven évvel ezelőtt íródott, kis példányszámban kiadott tanulmány az orosz dezinformációról? A könyves portálok ezerkétszáz dollárt kértek érte. A CEU-n (természetesen) megvolt, húsz perc alatt a kezembe is adták.
A könyvtárból a társadalmi nemekről szóló szakkönyvek és monográfiák kezdtek eltünedezni először – ekkor jelentek meg az első foghíjak a polcok fehér ínyén. Mintha bemostak volna egyet az egyetem arcába, ami fogait veszítve már egy kissé kevésbé tudta artikulálni a mondanivalóját. Kegyetlen iróniának tűnt, hogy a családon belüli erőszak témájával is részletesen foglalkozó diszciplína könyveivel történik mindez, hogy azokat kussoltatják be először. Mi, diákok, borúsan néztünk a könyvek után maradt hiányra, még akkor is, ha amúgy nem ezzel a témával foglalkoztunk. A megértésre törekvők számára minden megközelítés potenciálisan értékes.
Népszava