Tesztüzemben indul a lap, egyelőre médiaajánlat sincsen rajta.
Több száz cikkel és több mint hatvanfős kezdőcsapattal elindult a Telex.hu 2020. október 2-án, ahogy azt már Kárpáti Márton, a lapot kiadó Van Másik KFT. tulajdonosa belengette a Nagy Kreatív Héten.
Szeptember 4-én indult a Telex támogatói kampánya, azóta több mint 34 ezer ember adott pénzt a lap indítására. Ekkora szerkesztőséggel Magyarországon még soha senki nem indított újságot a nulláról, pusztán olvasói támogatásokból. A Telex támogatóinak eddigi adományaiból az újság több hónapnyi működése biztosított, a befolyó összegről és annak gazdaságos felhasználásáról a lapindítással kapcsolatos pénzgyűjtő kampány lezárásakor, október második felében részletesen beszámol a Telex stábja – olvasható a csapat közleményében. Korábban kiderült az is, hogy az Economia cseh médiacég 200 ezer euróval támogatja a szerkesztőség munkáját.
Kreatív (térítéses tartalom)