Máshogyan publikálnak a hazai kutatók az egyes kutatási területeken. A minták megismerésével a szakkönyvtárosok hatékonyabban támogathatják a kutatói karriereket. A két nagy csoport:
– STEM&L (science, technology, engineering, mathematics, and life sciences – természettudományok, technológia, mérnöki ismeretek, matematika és élettudományok)
– HASS (humanities, arts, and social sciences – bölcsészet-, művészet- és társadalomtudományok)
Néhány különbség: A STEM&L egyetemi tanári címig vezető kutatási-publikációs portfolió mintázata a következőképpen jellemezhető: elsődleges prioritás a nemzetközi láthatóságot biztosító, indexált nemzetközi listák lapjaiban idegen nyelven megjelenő, jellemzően többszerzős folyóiratközlemény. Külön MTA-folyóiratlista nincs, a nemzetközi platformok minősítéseit használják. A tudományos könyvek – amelyek jellemzően ugyancsak többszerzősek és idegen nyelvűek – kisebb jelentőségűek a tudományos összteljesítmény megítélésében.
– A HASS kutatási-publikációs portfolió mintázata ettől eltér: a folyóirat-közlemények mellett magas a prioritása a tudományos könyvek, könyvrészek írásának is. Inkább az egyedüli vagy kevés szerzőség jellemző, bár érzékelhető az elmozdulás a többszerzős irányba. Nő a nemzetközi láthatóság és az idegen nyelvű publikálás követelménye, de ma még ezzel azonos súlyú az anyanyelvi közlés is – ennek mind a tradíciók, mind a kutatott témák jellege szolgál alapul. A nemzetközi közlés értékeléséhez itt az MTA bizottsági listák adnak alapot, ám ezek csak részben képezik le az SJR-listákat, és az MTA által rangsorolt folyóiratokban való publikálás kisebb erőforrásokkal teljesíthető, de láthatóságuk is mérsékeltebb.
Ha a magyar tudományosság HASS-szegmensét – az MTA-t, egyetemeinket, azok képzési és doktori programjait – nemzetközi szinten pozícionálni szeretnénk, úgy alapvetően változtatni kell az e tudományterületeken kialakult habitusokon.
Statisztikai Szemle