Kulturális migránsok – ha könyvtárosok, és ha könyvtárhasználók

Gondolatok a köztünk élő “kulturális migránsok” avagy egyszerűbben: az első generációs értelmiségiek problémáiról. Jelenlétük a társadalmi mobilitás bizonyítéka, illetve személyes identitásválságok sorozata. A lélekrajz-katalógus egyaránt segít a kulturális migránsok belső illetve külső megértésében, elfogadásában. (MG)
– Borbély Szilárd 2013-as, Az elveszett nyár c. esszéjében belső migránsnak mondja magát, ami annyit tesz, hogy társadalmi felemelkedése (tegyük hozzá: látványosan sikeres felemelkedése) egyben kulturális dimenzióváltással is járt. Ez azonban inkább kínnal, mint örömmel töltötte el a szerzőt, holott másutt arról beszélt, hogy minden erejével igyekezett kikapaszkodni onnan, ahová született. Vagyis sokkal inkább bűntudatot és szorongást keltett ez a kiemelkedés, mint az emancipáció felszabadultságát. Így összegzi esszéjében a kulturális migráns képzetkörét, amit az alábbiakban magam is szeretnék tovább árnyalni:
“Kulturális migráns, akinek el kell tüntetnie az árulkodó nyomokat, amelyek a múltja felé vezetnek. Az első generációs migránsok mindent megtesznek, hogy elfelejtsék a múltat, a közeget, a nyelvet, a helyet, amelyet elhagynak, és amelyet el kell felejteniük ahhoz, hogy sikeres migránsok lehessenek. A honvágy és a nosztalgia szálait is kíméletlenül el kell szakítaniuk, egyébként nem fog sikerülni a kísérlet.”

Hírforrás:
Élet és Irodalom
Régebbi hírforrás(ok): Ezt érdemes tudnod az imposztor-szindrómáról link Hol elvárjuk, hol elhessegetjük az elismerést – de mi lehet a könyvtárosi lélek mélyén? link