Gyakori hogy komoly termékeket, szolgáltatásokat dolgozunk ki, és az egészet igyekszünk átadni a használónak. Aki azonban jó eséllyel megcsömörlik tőle. Pl. egy egész kódexet bedigitalizálunk neki. Persze, a digitalizálásnak több funkciója van, és a megőrzés, kutatás számára érthető az egész elérhetővé tétele. És ez hasznos is – a használói tábor 0,001%-a számára -, akik végletekig elszánt kutatók. Ha ennél nagyobb megtérülést és elismertséget szeretnénk, akkor emeljünk inkább részeket ki a dokumentumból. könnyen Vágjuk befogadható darabokra a teljes kínálatot. Lehet – a példa kedvéért – az egy miniatúra, vagy egy érdekes marginália (lapszéli jegyzet), vagy egy műhöz kapcsolódó sztori, sőt, akár legenda is (jelezve, hogy a történet nem igazolható). Ezzel van esélyünk arra, hogy a kódex iránt érdeklődést keltsünk, és a célcsoport tagjai tegyenek egy lépést célunk felé. (A pékség illatának az a célja, hogy az arra járók érdeklődését felkeltse, és a reménybeli vásárló tegye meg az első lépést a vásárlás felé.) Ha ezt a lépést megtették, akkor jöhet a következő, kitervelt akciónk, amivel majd a következő lépését igyekszünk elérni.
Summa: ne akard egyből az egész szolgáltatást lenyomni a célcsoport torkán! Mert éppenhogy elijeszted. (MG)
KIT-információ