A digitális kultúra elsődleges fő funkciója az emberiség történetében az, hogy a városokba beáramló, ott sűrűn élő, naponta ezernyi interakcióba, információszerzésbe kényszerülő emberiség automatizáltan, könnyedén tudjon egymással együttműködni. Lehetővé tette, hogy barátok, idegenek, sőt lassan emberek szoftverekkel és gépekkel azonnali módon, a kívánt hatást elérve (legyen az akár egy információ, egy ideiglenesen használt autó, egy lakás bérbevétele vagy ételvásárlás) együtt tudjanak működni. A digitális kultúra a városi életminőség biztosításának rendszere.
Napjainkban a koronavírus krízise határozza meg a közbeszédet, társadalmi alrendszereinket. Látnunk kell, hogy a jövőben többször is lesznek hasonló járványok, egy nagyon összekapcsolt, összezsugorodott bolygónk (egy nap alatt körbe tudjuk utazni), ilyen lélekszám mellett ezek elterjedése megakadályozhatatlan. Az emberiség azonban kifejlesztette a digitális kultúrát, a szenzorokat, az e-egészségügyet, a távmunkát, távoktatást, a hatékony digitális együttműködéseket. A digitális kultúra második fő funkciója az emberiség történetében az, hogy növelje védettségünket, rugalmasságunkat, megnövelje eszköztárunkat arra, hogy katasztrófák, járványok, rendkívüli események idején is közel hasonló életminőségben éljünk, mint azelőtt. Dolgozhatunk, szórakozhatunk, kapcsolatot tarthatunk, működtethetjük gazdaságunkat, a világ beköltözött a lakásunkba, hogy akkor és azt használhassuk, amire szükségünk van – mondja Rab Árpád Szörény.
ITKI Blog