A titkos és zárt társaságok, furcsa csoportosulások időtlen idők óta foglalkoztatják az emberek képzeletét: sokan hosszú évtizedeken vagy évszázadokon át életképes összeesküvés-elméleteket gyártanak velük kapcsolatban, számos esetben azonban egyáltalán nem volt szükség hasonlókra, hiszen a kiszivárgott rendszabályok és szokások néha önmagukban is elég szürreálisnak tűnhettek bárkinek, aki távolról figyelte e zárt társaságokat.
Ilyen sors jutott a hazai központjukat rövid időre a budapesti zsidónegyedbe költöztető, számtalan ismert tudóst vagy művészt soraiban tudó teozófusoknak, vagy épp a világon egyedülálló módon Magyarországon közös páholyházat építő szabadkőműveseknek is, akik a világuralomra törekvés helyett inkább a világot jobbá tevő társadalmi folyamatok alakítását, illetve a jótékonyságot tűzték ki célul.
Ennek a munkának része volt az emberek művelése is, melynek nyilván a legegyszerűbb módja az volt, ha könyveket adtak a kezükbe.
Így gondolkodott az 1885-ben Budapesten létrehozott, Deák Ferencz, a Testvériséghez elnevezésű páholy is, ami amellett, hogy elindította az antialkoholista és párbajellenes mozgalmat (1887, illetve 1890), valamint életre hívta a Magyar Háztartási Iskolát (1895), továbbá a Nyomorék Gyerekek Otthonát (1903, ez ma az óvodát, általános iskolát, gimnáziumot és kollégiumot is magában foglaló Mozgásjavító), 1913-ban megalapította az első hazai népkönyvtárat.
De ne szaladjunk ennyire előre: Magyarországon mindössze egy évtizeddel korában, 1903-ban született meg a Fővárosi Könyvtár létrehozásának ötlete – ez a következő évben 33 ezer kötettel létre is jött -, a ma jól ismert fiókkönyvtári rendszerről ekkor azonban még szó sem volt.
24.hu