Egy hónapra teljesen ingyenessé teszi szolgáltatását az elmúlt két évszázad magyar újságjait, folyóiratait online elérhetővé tevő Arcanum. A digitális periodikaarchívum a hobbiérdeklődőkön kívül nehezen nélkülözhető az egyetemistáknak, oktatóknak, kutatóknak, különösen most, hogy a koronavírusos veszélyhelyzet miatt a levéltárak, könyvtárak sem elérhetőek.
“Az országos járványhelyzetre való tekintettel, átérezve a közép- és felsőoktatásban, valamint kutatásban résztvevők nehéz helyzetét, az Arcanum Adatbázis Kiadó azt a felelősségteljes döntést hozta meg, hogy március 16-tól kezdődően egy hónapra nyilvánossá teszi Magyarország legnagyobb, jelenleg közel 27 millió folyóirat- és újságoldalt tartalmazó periodika adatbázisát, az Arcanum Digitális Tudománytárat” – írja sajtóközleményében az Arcanum.
A nyilvános időszak alatt a tartalomletöltés kivételével a szolgáltatás minden funkciója elérhető, egyszeri regisztrációval egy-egy oldalt is le lehet tölteni.
Ezzel a gesztussal szeretnénk erősíteni a társadalmi összefogást, megkönnyíteni az otthoni tanulást, munkavégzést, és izgalmas tartalmak hozzáférhetővé tételével elviselhetőbbé tenni a bezártságot azok számára, akiknek az elkövetkező időszakban esetleg otthon kell maradniuk – írják. (Index)
Az állam kiszorította a Mozaik Kiadót a tankönyvpiacról, most ingyenesen segíti a tantermen kívüli digitális oktatást a Mozaik Kiadó. – Ingyenesen elérhetővé tette a szegedi kiadó az összes közismereti tankönyvét az egészségügyi veszélyhelyzet idejére. A megtekintésért mindössze regisztrálni kell a honlapjukon.
A szegedi kiadó digitális tankönyvei világszerte népszerűek, kiadványaikat korábban idehaza is széles körben alkalmazták az iskola oktatásban, de a tankönyvpiac 2013-as állami korlátozása után alig kaptak tankönyvi minősítést, így elvesztették piaci vezetőszerepüket. Orbán Viktor miniszterelnök péntek este jelentette be, hogy március 16-ától új oktatási munkarend lép életbe: a tantermen kívüli digitális munkarend. A gyermekek nem látogathatják az iskolákat, az oktatás azonban nem szünetel, hanem digitális eszközökön keresztül folytatódik. (Szeged.hu)