Össze-kötő elnevezéssel kézimunkakör indult a Bod Péter Megyei Könyvtárban 2020. február 14-én. Célja, hogy a gyermekekkel és a fiatalokkal megismertesse azokat a tevékenységeket, amelyeket nem is olyan régen nap mint nap végeztek otthonaikban elődeink, mint a kötés, horgolás, varrás, illetve kipróbáljanak olyan technikákat is, amelyek felénk nem annyira ismertek, mint a fonalgrafika, a gyöngyfűzés, a tűnemezelés.
Az első alkalommal a résztvevők fonalgrafika technikával készítettek Bálint-napi üdvözletet.
A kör szervezői remélik, az Össze-kötő minden generációt “összeköt”, hiszen már az első találkozáson három generáció képviseltette magát, jelen voltak anyák és nagyanyák lányukkal, unokájukkal. A körindító összejövetel a hagyományos fonót idéző, jó hangulatban zajlott, két, élőszavas mesemondással fűszerezve.
A kézimunkakört kéthetente tartják a könyvtár Gyermekrészlegén. Beszélgetős, jó hangulatú találkozásokra számíthatnak az érdeklődők, ahová a felnőttek hozhatják saját kézimunkájukat, ötleteket meríthetnek egymástól, valamint folyóiratokból, a témához kapcsolódó könyvekből. A gyermekek és fiatalok a könyvtárosok irányításával dolgoznak, de elleshetik a haladóktól is a kézimunkázás csínját-bínját. (via ReMeK-e-Hírlevél)