Kertész Imre életműve ma még a helyét keresi: “Az Ismeretlen Kertész Imre” című új kiállítás segíthet abban, hogy a mindenféle elfogultságokon, pillanatnyi politikai érdekeken túl végre elfoglalhassa a neki járó helyet a huszadik századi magyar irodalomban. Tudósításunk a megnyitóról.
Négy évvel ezelőtt halt meg Kertész Imre, a magyar irodalom mostanáig egyetlen Nobel-díjas szerzője. A halála óta eltelt négy évben mintha kevesebb szó esne róla, ritkábban találkozni a nevével. Persze Kertész nincs egyedül ezzel, hajlamosak vagyunk megfeledkezni jelentős íróinkról.
Kertész esetében a hallgatás mögött nyilván politikai okok is meghúzódnak. Ugyanis Kertész sok esetben – ragaszkodva a művész és a szellemi ember autonómiájához – olyan interjúkat is adott és olyan szövegeket is írt, amelyekkel magára haragította a mindenkori megmondóembereket. Elég csak arra gondolni, hogy amikor 2014-ben elfogadta és átvette a Szent István Rendet, mit kapott érte.
A kiállítás kiváló fotóanyagát Kertész Imrétől származó idézetek illusztrálják, a szövegek és a képek együttes hatása tényleg képes beszippantani a nézőt és azon túl, hogy bepillantást nyerhetünk ennek a kivételes írónak a rejtett életébe, a kor Magyarországáról is egy sajátos képet kaphatunk.
Mandiner