Megállt a könyvtárhasználók számának csökkenése – nemzetközi jelek

A holland adatok szerint kb. 5 éve megállt a könyvtárlátogatások számának esése. Eközben a kölcsönzések száma tovább esik, ahogyan Magyarországon link és több más országban is hasonló folyamatok tűnnek elő. Mark Deckers könyvtári szakértő egy apróbb forradalomra hívja fel a figyelmet… (MG)

– Miközben a kölcsönzések 7%-kal csökkentek az elmúlt évben, a látogatók száma 6%-kal növekedett. Ha feltételezzük, hogy akik kölcsönöztek, azok általában látogatókat is voltak (kölcsönözni kellett a könyvtárban), akkor a látogatók száma nem növekszik ezzel a 6%-kal, ám kompenzálják azt a látogatást is, amely a kölcsönzés 7%-os csökkenéséből származik. Röviden: kisebb forradalom zajlik: a könyvtárak nagyon gyors ütemben haladnak a fejlesztési, oktatási és beszélgetőhelyek irányába.
Az NRC egy cikke link szerint: “Hotspottá válik a könyvtár.” Egy pillanatra azt hittem, hogy egy reklámfüzet került a kezembe: oly sok volt benne az elismerés, hogy majd’ elpirultam. Úgy fogalmazott: Nem is régen, a digitális technológia megjelenésével a könyvet és ezzel együtt a könyvtárat halottnak nyilvánították. Rigától az Ilinois-i Skokie-ig, Helsinkitől Groningenig, Tilburgtól New York-ig feltalálta magát a könyvtár, és ezzel sikerült új célcsoportokat megnyerni.
Az olyan ikonikus épületek megnyitása, mint Tilburg vagy Groningen, az egész ágazat számára hatalmas lendületet ad. Köszönöm, kedves kollégák. De a kérdés: több-e ez, mint véletlenszerű használószám-emelkedés? Lássuk…
Figyelem: a táblázatnak [ld. link ] két Y tengelye van. A bal oldali Y-tengely jelzi a kölcsönzések számát millióban, a jobb Y-tengely pedig a látogatók számát mutatja millióban.

2005-től kezdve a látogatók száma körülbelül ugyanolyan ütemben csökkent, mint a kölcsönzések száma. A fogyatkozó kölcsönzés kevesebb látogatót jelentett.
A látogatók száma 2015-ben ért mélypontot, 55 millióval. Ezután számuk néhány éven belül 62 millióra nőtt – miközben a kölcsönzés tovább csökkent.
Egyre több ember nem kölcsönözni jön a könyvtárba. Amely tanulási, találkozási, tanfolyam-részvételi, konzultációs órákkal vagy filmnézéssel, a saját véleményétől eltérő gondolkodású emberekkel való találkozás helye.
A könyvtárak egyre inkább többfunkciós intézménnyé válnak: a kibővített könyvtár együttműködik filmklubbal, vendéglátóhellyel, levéltárral, a zeneiskolával, a színházzal, a szociális intézménnyel, ifjúsági szolgáltatóval, a könyvesbolttal és a másokkal. Ez az együttműködés több látogatót és hosszabb látogatási időt is hoz. Egyébként egyre nehezebb pontosan megmondani, hány használó jön be. De a szolgáltatáskombináció – sikertényező.
A grafikon vidámmá tesz: a könyvtár mindent megtett, hogy újrafeltalálja magát. És sikerült ez? Igen, vagy legalábbis meglátjuk. Persze legyünk őszinték: a kölcsönzés 62 milliója messze van a 2005-ös 86 milliótól.

A kollekciótól a konnekcióig (kapcsolatépítésig) és a konnekciótól a kollekcióig. Ez azt jelenti, hogy a könyvtárak leépíthetik a gyűjteményeket? Nos, nem hiszem. Ugyanis az emberek szerint a könyvtár kellemességét részben a gyűjteményéknek köszönheti. A gyűjtemény szép, bár drága háttér. Úgy tűnik, a könyvtárban található funkciók kombinációja teszi vonzóvá a könyvtárat. Munkahelyek, kávézó, mozi, műhely és gyűjtemény. Megvan benne sok minden; irodalmi nyelvtől a digitális nyelvig és a digitális nyelvtől a műszaki nyelvig. – Ez egyelőre kicsi és törékeny csoda. De a jövő határozottan megkezdődött! (ref.: MG)

Hírforrás:
Mark Deckers