Megújult a Kunfehértói Közösségi Színtér és Könyvtár

Több sikeres pályázatnak is köszönhetően mostanra kívül-­belül megújult a Kunfehértói Közösségi Színtér és Könyvtár. A közelmúltban ünne­pélyesen felavatták és átadták a könyvtárat, ahol a gyerekeknek külön rész­leget is kialakítottak.
A fejlesztés már régóta esedékes volt, hiszen az épület, amelyben a könyvtár, információs és közösségi hely található, külsőleg megújult ugyan az elmúlt időszakban, a belső tere azonban már régen elavult, korszerűtlen volt. A mostani pályázatban több fejlesztés is megvalósult.
A könyvtár felújítására és az új berendezésekre a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán indult az önkormányzat, amelyen 3,498 millió forintot nyert, ehhez az összeghez az elnyert keret tíz százalékát tette még hozzá a település.
A felújítás során a gyerekeknek kialakítottak egy külön teret a számukra megfelelő bútorzattal. Az új polcok és berendezések az épület másik felén lehetővé teszik a felnőttek számára is a kényelmes válogatást és olvasást, az új szőnyegek és kiegészítők pedig otthonos légkört teremtenek.
– Egy intézmény fejlesztése nagy ünnep és kivételes esemény egy kis település életében – mondta köszöntőjében Huszár Zoltán polgármester, aki külön is kiemelte, hogy a pályázat megvalósításában komoly segítséget nyújtottak a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár munkatársai.

Hírforrás:
BAON