New York-i stílus Jütlandon

A dániai Észak-Jütlandon található Herning városában egy 1969-ben épített, ám a 2000-es évek végére jelentősen leromlott állapotú négyszintes bevásárlóközpontból varázsoltak új központi városi könyvtárat link . Itt a pinceszinten találjuk a könyvek 90%-át szabadpolcos elrendezésben, könnyen áttekinthető, látványos és bejárható terekben. A földszinten kapnak helyet a könyvtár közösségi, kultúraközvetítő terei a kölcsönző részleggel, tájékoztató szolgáltatásokkal, továbbá színpaddal, iskolások házifeladat-megoldását segítő központokkal, gyermekkönyvtárral, önkiszolgáló kávézóval, valamint ún. makerspace térséggel, amely a kreatív, művészi önkifejezés kibontakozására ad lehetőséget. Az első és a második emeleten rendezvénytereket és irodákat alakítottak ki.
A felújítási program elnyerte a Dánia legjobb renoválási projektjének járó díjat. Ebben az is szerepet játszott, hogy az átalakítás során a környezetvédelmi szempontokra is fokozott figyelmet fordítottak. Az indusztriális környezet itt a rekonstrukcióhoz használt csúcstechnológiával társul, teljesen egyedi jelleget kölcsönözve így az épületnek, illetve a könyvtár intézményének. Az egész földszint legfontosabb funkciója az, hogy nonprofit közösségi tér legyen, ahol a kultúra kincseit és a könyvtári állományban rejlő tudást az emberek szabadon megoszthatják egymással. A design és a szakmai szolgáltatási koncepció kialakításában a New York Public Library példája lebegett a döntéshozók szeme előtt, természetesen a helyi igények lehető legszélesebb körű kiszolgálása mellett.
Az épületből felkapott találkozóhely, a városi identitás jelképe lett, ahol találkozik a New York-i stílus és a régi indusztriális környezet hagyománya, hidat képezve a múlt és a jelen között. A könyvtár modern, vonzó szolgáltatási térrel bír, ahol a látogató rögtön a földszintre belépve a szolgáltatások széles kínálatával, tematikus könyvkiállításokkal, újság- és folyóirat-böngésző térséggel szembesülhet, s olyan helyen érezheti magát, ahová jó bemenni, ahol lehetőség nyílik társalogni, segítséget kérni, ismeretet szerezni, vagy akár elmélyülni bizonyos témákban, miközben nyitva áll az út a művészi önkifejezés kibontakozása előtt is. (ref.: Németh M.)

Hírforrás:
Humanus