Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár augusztus folyamán hétfőnként a színházkertben várja a lelkes olvasni vágyókat.
A szabad ég alatt, kellemes zöld környezetben, a szökőkút mellett különleges bája van annak, ha a kezünkbe veszünk egy-egy folyóiratot, magazint vagy könyvet, és eltöltünk egy kis időt magunkkal és kedvenc olvasmányunkkal. Erre ad lehetőséget a megyei könyvtár Olvasókert programja, ahol augusztus folyamán minden hétfőn, ha az időjárás is úgy akarja, a szabad levegőn olvashatunk akkor is, amikor a könyvtár egyébként zárva tart.
– 2014 óta van, tehát ez a hatodik éve, hogy megszervezzük az olvasókertet. A könyvtár hétfőnként zárva tart, és ilyenkor a hozzánk járó folyóiratokat, újságokat kihozzuk, és a kellemes időben szabad téren itt lehet olvasni velünk. A felnőtteknek szántuk ezt a programot, és akik hoznak gyerekeket, nekik játszósarkot állítottunk fel színezővel és kézműveskedéssel. Itt azért el lehet tölteni az időt kellemesen. Mindenkit sok szeretettel várunk, aki olvasni szeretne, de azokat is, akik csak ücsörögni, nézelődni, pihenni – mondta el Kovács Gabriella, a könyvtár munkatársa.
VEOL