hvg.hu: Hogy látja, a mai emberek jobban tisztában vannak azzal, hogy mi történik a világban a korábbi generációkhoz képest?
Kingsley Donaldson, katonai stratégiai szakértő: Igen, de ennek van egy hátulütője is: jobban odafigyelnek, de sokkal gyengébb képességeik vannak arra, hogy megértsenek, elemezzenek dolgokat. Sokat tudnak, de keveset értenek. Az információ olyan mennyiségben és sebességgel áll rendelkezésükre, hogy az nagyon megnehezíti a feldolgozásukat az agynak. Ha ma nem az információ mennyiségét tartanánk fontosnak, hanem azt, hogy értelmezzük ezeket, akkor sokkal többet megértenénk a világból. Nem pánikolni, higgadtnak maradni is egy képesség, és ezt meg kellene tanulnunk.
hvg.hu: A vészforgatókönyvek után milyen következtetésre jutott: mi a legjobb módszer a háború elkerülésére?
K. D.: A párbeszéd. A folyamatos párbeszéd. Függetlenül a földrajzi helyzettől, attól, hogy országokról vagy szövetségekről van szó. Párbeszédre szükség van egy konfliktus előtt, közben és után, és jóval a konfliktus után is, sőt az után is, hogy a konfliktust már rég elfelejtették. Mert ha nem beszélünk, akkor csak találgatunk, és annak ritkán jó a vége.
HVG